Itt most egy hangzatos felsorolásnak kellene következnie, melyből kiderül, mikor, hol, közösen vagy önállóan tárták-e festményeimet a nagyközönség elé valami puccos helyen. Meg kellene neveznem mestereimet, akiktől patinás nevű iskolákban tanultam a festészetet, hogy aztán évekig próbáljam levetkőzni a Mester stílusjegyeit, mire végre kialakítom saját stílusom. Nos, a stílus maga az ember, nem kell hozzá sem mester, sem iskola. Miként minden, a festészet is tudható, alkalmazható bárki által, aki tehetséges. Aki pedig nem az, az hiába tanulja. Csak szakember lesz, sosem művész. Nos — ha eddig nem tettem volna —, ki kell ábrándítsam e sorok kedves olvasóját. Nekem semmim sincs. Sem iskola, sem mester, sem önálló kiállítás. Csak festményeim vannak, melyek vagy tetszenek, vagy nem. Vagy megérintik, vagy nem.

Nekem az élet szele sodorta kezembe az ecsetet az Egyesült Államok keleti partjainál, ha jól emlékszem 2006-ban. Az is lehet, hogy korábban vagy később. S ha ott megcsapja az embert az óceán felől fújó szél, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Festményeimet online művészeti felületeken, New York-i ír kocsmákban és helyi buddhista (Rigpa USA) körökben értékesítettem. Szoros kapcsolatot alakítottam ki több művészcsoporttal (pl. Studio Montclair, NJ).

Magyarországon a 2013. április 4-én kezdődött Budapesti Pszichológiai Napok, Láthatatlan Arcok kulturális szekciójának keretén belül megrendezett képzőművészeti kiállításon volt megtekinthető „Nem illek az emberi fajba” című olajfestményem.

A Németországban, 2018. május 6-án Bocholtban megrendezett Kunstkarrée: Grenzenlose Kunst in Bocholt művészeti kiállításra és vásárra nyertem kiállítási lehetőséget festményeimmel.

Indiában (Nyugat-Bengál, Bardhaman) 2020. január 30-án a CharMana Art Village-ben szabadtéri kiállítás és művészeti program keretén belül lett kiállítva két képem (A sziget: olaj, Ablak a világra: akril). Helyesebben azok másolata, mivel még soha, semmi nem ért Indiába, amit postáztam, jobbnak láttam ezt a kevésbé elegáns, de biztonságos megoldást választani.

Ennyiben ki is meríthető szakmai bemutatkozásom, ha a kiállítások száma adja annak nívóját.

Még Nuno Dantas portugál képzőművész munkáimról készített (tört) angol nyelvű videóját tudom felmutatni, mely a YouTube-on tekinthető meg. Csak be kell írni, hogy TALK ART with ANGELA MENYES.

Sosem értettem, mennyi pozitívumot adhat hozzá egy festményemhez, ha a szemlélő tudja, hogy Miskolcon születtem 1964. szeptember 7-én. Elég ennyi adat, s azonnal előítéleteket, feltételezéseket, véleményeket, kérdéseket indukál. Máris az alkotó kerül az érdeklődés fókuszába, s vége a varázsnak. Pedig az alkotás és a varázs az, ami számít.

Aki nem elég nyitott, nem sokat érzékel képeim energiájából, üzenetéből. Itt nincs fölösleges politessz, cirádás mellébeszélés, a nézőnek, a kurátornak vagy bárki másnak való megfelelési kényszer, idétlen hajbókolás és lihegés. Itt nyersesség, egyszerűség, teljes lecsupaszítás, őszinteség, kitárulkozás, egyenes közlés van.

Olyan művésznek tartom magam, aki látszólag egy névtelen senki, akinek alkotásai messzire ható energiával bírnak, aki festményein, írásain keresztül reagál, mutat rá a mai neoprimitív kor visszásságaira, kétségbeejtő elveszettségére, próbál új gondolkodásmódot, megoldási kódokat közvetíteni és régi alapértékeket ismét divatba hozni. Nem simulékony, de szerethető.

S akinek feltehetően az örökkévalóságra kell berendezkednie.

Menyes Angéla
2021. március 2 – Isselburg