Olasz Attila

Az alkotó tevékenységet életem meghatározó részének
tekintem. Meditáció, elmélyülés, folyamatos kapcsolat
anyagokkal, nézőpontok váltogatása, ezek együttese alkotja a bonyolult folyamatot, melynek végén megszületik valami.
Önálló útra indul. A befogadáshoz idő, nyitottság kell. A szavak nem mondhatnak el mindent. Hiszek benne, hogy a képbe kódolt üzenetek, ha jól vannak megfogalmazva, képesek terjedni.
Inspirációt bármi jelenthet: megfigyelt, ellesett pillanat,
műtermi részlet, utcakép, utazás, film, irodalom.
Elvont gondolatok és konkrét formák egymást erősítik. Ez az
alapvető felismerés döntően meghatározza alapállásomat.

Olasz Attila
festőművész

1982-ben születtem Szegeden. Általános és középiskolai tanulmányaimat
Szegeden végeztem. A felnevelő családi környezet segítette tájékozódásomat. Édesapám, Dr. Olasz Sándor hódmezővásárhelyi születésű irodalomtörténész, a Tiszatáj irodalmi folyóirat főszerkesztője révén is szoros kapcsolatom alakult jeles alkotókkal, művészekkel. A rajzolás, festés gyermekkori szeretete után az első jelentős lépcsőfok 1996-ban következett, amikor a neves szegedi festőművész Pataki Ferenc vezette képzőművész körbe kerültem. Az ő szakmai irányításával kezdtem tüzetesebben foglalkozni a szakmai kérdésekkel. A ceruza és szénrajzok mellett már érdekelt az akvarell, a pasztell az olajfestés technikája is. Első egyéni kiállításomra Szegeden került sor 1998 novemberében, melyet mesterem nyitott meg. 1999-ben ismertem meg Kass János Kossuth – díjas grafikusművészt, aki támogatta törekvéseimet.
A középiskola befejezése után a Szegedi Tudományegyetem rajzművelődésszervező szakára nyertem felvételt.
2001-ben Mesterem 60-ik születésnapja alkalmából közös tárlatra hívott meg a szegedi Start Galériába. Tárlatunk címe Ígéret – Mester és Tanítvány volt. Ezekben az években további egyéni kiállításokat rendeztem Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Szegeden. Első budapesti egyéni kiállításomat a FISE Galériában rendeztem 2003-ban.
2004-ben vettem át a diplomámat a szegedi egyetemen, a szakdolgozatomat Francis Baconról írtam. Az ugyanabban az évben rendezett Szegedi Táblaképfestészeti Biennálén Időkapu című munkámmal szerepeltem. 2004-ben felvételt nyertem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakára, ahol Tolvaly Ernő Munkácsy – díjas festőművész osztályába kerültem. 2005-ben Kass János meghívására a szegedi Kass Galériában állítottam ki, s mutattam be a Test-tájak alakzatok sorozatot. 2012-től a Magyar Festők Társasága és a Magyar Alkotóművészek Országos
Egyesületének tagja vagyok.
Több mint negyven egyéni kiállítást rendeztem. 2017-18-ban a Budapesti Metropolitan Egyetem média grafikus szakán tanultam arculattervezést, kiadványtervezést, logó tervezést, animációt. Szakdolgozatom egy
cég arculata volt. 2017 nyarán a Róma történelmi központjában rendezett Artexpo Summer Rome nemzetközi kiállításra válogatták be a Freskótöredék című munkámat. Azóta visszatérő kiállító vagyok az Örök Városban. 2018-ban az Artexpo Winter Rome, Artexpo Spring Rome, Artexpo Summer Rome és Artexpo Autumn Rome nemzetközi kiállításokon szerepeltek munkáim.
2018-ban a portugáliai Porto városában állították ki A tenger szelleme című
munkámat. 2019 szeptember 20-án megnyílt a Dream in the heart of history című egyéni kiállításom Róma történelmi központjában. 2019 október 25-én átvehettem a Giorgio Vasari Nemzetközi-díjat III. medálját Róma történelmi központjában a Vatikáni Kancelláriai Palotában.
2018 nyarán kaptam az első személyes meghívást New York-ba. 2019 márciusában ennek következtében 6 képem volt kiállítva a Clio Art Fair-en Manhattan szívében. 2019-ben történelmi városok művészettörténeti jelentőségű épületeibe kaptam meghívásokat, így Genovába a Satura Galériában, Nápolyba a Világöröksági Védettségű Castel Nuovoban, Milánóba az Art and Science Múzeumban, Velencébe a Palazzo Ca’Zanardiban rendezett nemzetközi kiállításokra. 2019 októberében London belvárosában a Mindfullness című kiállításon szerepelt a
Merre tartunk? című festményem.
2019 decemberében a Top Artists of the Year oklevelét ítélték oda Róma
központjában.
2020 február 1-én Róma központjában a Vatikáni Kancelláriai Palotában vettem át az International Masters in Vatican érmét.
2020 márciusában a William Turner International Award kortárs művészeti nagydíj érmét kaptam meg és szerepeltek munkáim a Villa d’Este melletti Este termekben Tivoliban.
2020-ban Genovában, Nápolyban és Firenzében kerültek a közönség elé képeim.
Az Art American Award nemzetközi eseményen vettem részt, az American Art Collector művészeti magazin és a római Il Collezionista Galéria közös
szervezésében.